Ahogy több évtizede minden évben, karácsony közeledtével idén is fenyőfát adományoz rászoruló családoknak, szervezeteknek, intézményeknek, egyházaknak a Mecsekerdő Zrt.

A megajándékozottak között iskolák, hivatalok, egészségügyi intézmények, alapítványok, egyesületek is szerepelnek, amelyek főként a közösségi terekben állítják fel a fákat, hogy ezzel is meghitt pillanatokat, örömet szerezzenek a hozzájuk betérőknek. A Mecsekerdő Zrt. felelősségteljes erdőgazdálkodóként a fákat nem az erdőből vágja ki, hanem kimondottan erre a célra létesített karácsonyfa-telepeken termeli.

Idén december 9-én érkezett meg az első ajándék fenyőfa az erdőgazdaság adományaként a pécsi Köztársaság téren megrendezett Madárkarácsony ünnepségre. A város zöld óvodásai magvakból, gyümölcsökből, szalonnából készített díszekkel ékesítették fel a fát, megajándékozva ezzel a környék madarait.

A Mecsekerdő Zrt. a korábbi évek hagyományát folytatva idén is adományozott fenyőfákat a Pécsi Egyházmegyének. Ebben az évben összesen mintegy 40 db 1,5-3 méter magas fa jutott el az egyházmegye különböző egységeihez. A püspöki palota és a turisztikai helyszínek mellett templomokba, plébániákra is kerülnek fák.

A karácsonyfa-állítás hagyománya a 16. századból származik, a mai Németország területén élő keresztények díszítettek először fenyőfákat karácsony ünnepére. Magyarországra bécsi közvetítéssel érkezett meg ez a szokás a 19. században. Először az arisztokrácia köreiben jelent meg, a század közepén azonban már a polgári családokban is karácsonyfával ünnepelték Jézus Krisztus születését.

Az első magyar karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította 1824-ben. A gyertyákkal való díszítés ötletét pedig Luther Márton nevéhez köti a legenda, aki egy téli estén meglátta a fenyőfákon keresztül a csillagok fényeit, s a magával ragadó jelenséget később gyertyák segítségével idézte elő újra. A csillagokat jelképező gyertyafénnyel emlékeztette szeretteit arra, hogy a Megváltó is az égből érkezik hozzánk.

Az adventi várakozás időszakában és karácsonykor emlékezzünk tehát mi is erre: a Pécsi Egyházmegye híveit több helyszínen (például a székesegyházban) várják a feldíszített fák.

Forrás:Mecsekerdő Zrt.

Oldalainkat 40 vendég és 0 tag böngészi

CURRENT MOON
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday20
mod_vvisit_counterYesterday220
mod_vvisit_counterThis week240
mod_vvisit_counterLast week1463
mod_vvisit_counterThis month3170
mod_vvisit_counterLast month5588
mod_vvisit_counterAll days829418

Online Now: 4
Your IP: 54.167.196.208
,
Today: április 23, 2018
Google PageRank

Link1 | Link2 | Link3

Copyright © 2012. All Rights Reserved.